A cím csupán csak azért, mert az Eurovízióson éppen Fehéroroszország volt a soros, amikor elkezdtem blogolni (bár mire a mondatot befejeztem, már vége lett //és mire kb egy bekezdésnél többet írtam ide, az egész elődöntőnek is//, de a szándék a fontos, na). Amúgy jó hosszú napom volt, úgyhogy asszem most lesz mit írnom... és szerintem ti is kössétek fel a gatyátokat, képes vagyok nagyon összevissza beszélni :D
Reggel fél nyolcra kellett mennünk a próba miatt, ami egyet jelent azzal, hogy kelhettem negyed hétkor. Ezzel nem is lett volna baj, háromnegyedre elkészültem, pakolásztam még egy kicsit a szobámban meg bevettem az antibacit, aztán hétkor találkoztunk padtársammal a buszmegállónál, és lesétáltunk a sulihoz. Gyorsan elpróbáltuk egyszer bábok nélkül, felcuccoltunk a buszra, aztán indultunk is - kb egy percig úgy tűnt, viszonylag nyugi lesz, aztán elszabadult a pokol, mint ahogy általában szokott, amikor a színjátszó együtt utazik. Mindenki beszélgetett, kiabált, a széket döntötte előre-hátra, kaját dobált a busz hátuljából az elejébe, a kukának beszervezett szatyrot kereste a többiek széke alatt, az előtte ülőt böködte/taperolta, énekelt, random verset szavalt, nyelvtörőzött //ezután egy alsós fiú szórakozott valamit a légkondival, és meg akarta kérdezni a sofőrt, hogy működik-e, csak egy kicsit be volt zavarodva, így végül azt kérdezte, hogy "Sofőrbácsi, a légkondiciano...", ennek eredménye a bal oldalon látható izé.// vagy éppen aludni próbált és ordibált egy sort ha nem hagyták... És mivel sikerült megint éjszakáznom aztán meg korán kelnem, én is eldőltem párszor hogy na akkor most alszok, de először egy alsós színjátszós zavart be, hogy "itt a rendőr én meg ott fekszek, ejnye" (erre csak legyintettem hogy tök mindegy, sötétített ablakunk van), aztán meg az egyik osztálytársam, aki belehajolt a képembe, és amikor kinyitottam a szemem odasuttogta hogy kitört a harmadik világháború. Akkor így hirtelen nem tudtam rá mit mondani, csak benyögtem hogy "oké, biztos", mire megkérdezte, hogy mondjon-e esti mesét. Beleegyeztem, és végül elkezdte a Piroska és a farkast mesélni, bár nem jutott el a végéig, mert addigra odaértünk Vasvárra.
Kipakoltunk az első bejáratnál, bevittük a cuccainkat az előtérbe, ahol közölték, hogy amúgy a színpad feljárója hátul van, úgyhogy akkor fogtunk mindent és átvittük hátulra. Ezután felmentünk az emeletre, ahol kaptunk egy termet pakolni meg öltözni, átvettük az egyenpólót, aztán egy picit punnyadtunk az előtérben //ezalatt padtársammal egyszer kimentünk a mosdóba orrot fújni kéztörlőbe, ahol én egy köhögőrohamban kishíján megfulladtam, aztán szelfiztünk egyet a művház vécéjének a tükrében mert miért ne//, és átmentünk hátra. Ott is várni kellett még egy darabig, de elvoltunk, az alsósok hülyéskedtek mi meg beszélgettünk. A fellépés maga nem sikerült olyan jól, mint múlt szerdán, a hely is túl kicsi volt, és a technikus is bénázott (egyszer az előadás közepén lekapcsolt minden fényt....), úgyhogy nem tudom, ennek mi lesz az eredménye, egy-két hét és megtudjuk, elvileg.
Utána visszavettük a saját pólónkat, és elvileg ebédelni mentünk valami iskolába, de nem is egyszer eltévedtünk az udvarán, amikor meg eljutottunk addig, hogy tényleg együnk, a fele csapat rájött, hogy vagy nem éhes, vagy nem mer hozzányúlni a kajához. A kicsik mondjuk ettek, mi nyolcadikosok egyáltalán nem - vagyis de, egyik osztálytársam kiharcolt egy sajtos kelttésztás valamit a húgától -, úgyhogy üres gyomorra vettem be a gyógyszerem, ami nem tudom, mennyire volt jó ötlet, bár rosszul nem lettem. Utána elmentünk fagyizni, ott mandulagyulladással eszesen ettem két gombócot is, aztán két osztálytársammal meg két alsós fiúval elindultunk megkeresni a Coop-ot, ami tök logikusan a túlsó oldalon volt kiírva, úgyhogy átmentünk, mire észrevettük, hogy ott volt, ahol eredetileg mi is, csak félrevezettek minket a táblákkal... Vasváriak, ha látjátok ezt: ez miért van így?
Ezek után ofő rávett minket, hogy mivel alig vannak nézők, üljünk be mi megnézni a maradék három előadást - ezeken igen kulturáltan majdnem elaludtunk, meg az oklevélosztáson is, de azért csak végignéztük. Indulás előtt, amíg a tanároknak valami megbeszélése volt, mi kiültünk a busz köré egy fa alá, ahol megint sorra történtek a hülyeségek (
valaki hozott wasabis mogyorót, azt próbálgattuk, üvegekkel dobálóztunk, aztán az egyik osztálytársam //a harmadik világháborús// valamin baromira elkezdett röhögni, de úgy, hogy sugárban köpte ki a Cappy-t - a saját vállára), és a fele csapatnak az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy még el kéne látogatnia a kétbetűsre, úgyhogy maradt egy csoport tovább ülni a padkán, meg egy másik, akik budikereső kalandra indultak. Én voltam annyira ügyes, hogy véletlenül a személyzeti vécébe mentem, de igazából tök tiszta volt meg világos, úgyhogy nem izgat nagyon, legalább jól jártam vele.
Hazafelé a buszon kb. ugyanolyan káosz volt, mint reggel, annyi különbséggel, hogy mindenki fáradtabb volt, ami a kicsiknél annyit jelentett, hogy baromi hiperaktívak lettek, ami egy hullafáradt embert eléggé ki tud készíteni, úgyhogy elég sokat sikerült káromkodnunk. Ofő természetesen csak a csúnya szavakat hallotta, meg is jegyezte, hogy igazán beszélhetnénk már szebben. Aztán a faluba érve a busz megállt félúton két buszmegálló között (?), ott leszálltam a környéken lakókkal együtt, elköszöntem azoktól, akik a másik irányba mentek, és végül egy hatodikos fiúval indultam el hazafelé. Egerről kérdezgetett, mert hogy ugye bábfesztivál, én meg, mint veterán színjátszós a negyedik évem végén már biztos tapasztalt vagyok, úgyhogy beavattam az egri koleszos életbe, ami közel sem luxus viszont nagyon poén. Szerintem nem ijesztettem el teljesen :D
Itthon anyu közölte, hogy hallatszik a hangomon hogy nem gyógyulok (ami igaz is, hiába szedek rá egy rakat gyógyszert meg immunerősítőt meg vitamint, folyamatosan csak rosszabb lesz...), úgyhogy hiába, hogy nem írattam ki magam - ofő miatt, ugye -, holnap nem kéne bemennem suliba, hanem majd szombaton orvoshoz... Amúgy tök jó, hogy kémiából írunk és nagyon javítanom kéne.
Utána még beszélgettem pár barátnőmmel, elküldtem nekik a ballagási képek nyersét, hogy válasszanak, nekik melyik tetszik legjobban, megbeszéltem a conos Oroszországgal (akivel fényképezni mennénk), hogy húgommá fogadom és neki végre lesz egy normális nővére, aztán nagyjából fél órás késéssel elkezdtem nézni az Eurovízióst is. Litvánia előadásának a közepénél toppantam be (lemaradtam egy csomó jóról =( ), közben megbeszéltük újdonsült hugicámmal, hogy a lengyelekét azért megnéztem volna pasiváltozatban is, és miután egyetértettem a nővérével, hogy a görög csávó tök helyes, megkaptam kétszer is hogy "huncutka" vagyok. A maradék részét végigbeszélgettem vele is, meg Sakuval is, aztán jött az eredményhirdetés... ha rágnám a körmöm, asszem tövig rágtam volna alatta :"D Az összes, akinek szurkoltam, bejutott, kivéve kettőt, és persze ők maradtak az utolsó helynél - Izrael és Ausztria. Mindkettőjükét nagyon imádtam (
asdfgh Mei hangja nagyon szép), akkor hirtelen el se tudtam volna dönteni, kinek örülnék jobban, de így utólag belegondolva tökéletesen boldog vagyok azzal, hogy Conchita került be. Idén baromi erős a mezőny, egy csomót szeretek, de azt hiszem, végül csak ő lett a kedvencem :D
És hogy miért hányok tele mindent képekkel? Mert megtehetem! *gonosz röhögés ami köhögésbe megy át*
A képek Google-ből vannak (az első mondjuk átment egy kis szerkesztésen)
A címért meg köszönet Teo-nak és Fehéroroszországnak
Aztán amikor elkezdték bemondani a pontokat, kezdett egy kissé hisztérikus helyzet kialakulni, mert baromi sokáig mi vezettünk, és azért így belegondolva... Magyarország hogy is akarna ilyen stadiont építeni? De azért sikerült lecsúsznunk (ötödik helyre, szerintem ez is baromi jó ♥), viszont elég szoros volt a verseny Örményország, Hollandia és Ausztria között, amit az idegeim csak úgy voltak képesek elviselni, hogy időről időre ugráltam a széken és hiperventillálva csapkodtam, akárhányszor Conchita pontot kapott - hát még amikor tizenkettőt! Mire ő elsírta magát én már könnyeztem, de utána csak még jobban, úgyhogy az utolsó 10-15 percet szépen végigbőgtem, aztán amikor bejelentették, hogy ő nyert, mert már úgysem tudná senki utolérni, szimplán felugrottam, tapsoltam, visítottam egy sort és sírtam egy Balatont. Még jó, hogy egyedül néztem a szobámban livestreamen, különben szerintem kaptam volna pár kedves pillantást a családomtól, amiért éjjel sikítozok.
